Posted by on Már 28, 2016 in Szabadtanulás |

Vajon felveszik az iskolarendszeren kívül tanulókat főiskolára vagy egyetemre? És ha fel is veszik, boldogulnak-e ott? Ha igen, hogyan?

Felveszik-e őket főiskolára vagy egyetemre? Ha igen, mi a felvétel feltétele? És aztán hogyan teljesítenek? Képesek-e megfelelni az ottani elvárásoknak? Képesek-e követni a meglehetősen szigorú tanmenetet? Ezek azok a kérdések, amik felmerülnek az emberben, ha már hallotta az „usnchooling” kifejezést. Ebben a cikkben ezekről a kérdésekre keressük a választ olyanok segítségével, akik maguk is az iskolarendszeren kívül tanultak és aztán a formális felsőfokú vagy akár másoddiplomás képzésig is eljutottak.

Ez a cikk a második abból a négyrészes cikksorozatból, amelyben a Gina Riley kolleganőmmel folytatott felnőtt unschoolingosokról szóló felmérés eredményeiről számolunk be. Az elsőben (itt) szó volt az unschooling definíciójáról, a módszertanról és a kutatás eredményeinek statisztikai összefoglalásáról.

A többségi társadalom képviselőivel ellentétben a legtöbb unschooler nem tartja a főiskolai felvételit vagy diplomát vagy az ott szerzett jó jegyeket a siker mutatójának. És mi sem tartjuk annak. Ennek ellenére a felmérésben azért kérdeztünk a felsőoktatásról, hogy megtudhassuk, hogy ha valamely unschoolingos a felsőoktatást választja, milyen tapasztalatokat szerez ott. Ezeknek a kérdéseknek, válaszoknak gyakorlati következményei lehetnek, hiszen számos potenciálisan szabadontanuló választja mégis a közoktatást, azt gondolván, hogy az unschooling eleve kizárja a felsőoktatásba való bekerülést és ezáltal azoknak a karriereknek a lehetőségét, amelyeknek – legalábbis napjainkban még – alapfeltétele a felsőfokú képzettség.

Hogy megtudjuk, milyen tapasztalatokat szereztek a főiskolákon, egyetemeken, a kérdőív 5. kérdésében arra kértük meg őket, hogy:

„…röviden írja le milyen formális felsőfokú képzésben részesült, úgy mint közösségi főiskola, főiskola, más diplomás képzést nyújtó intézmény. Hogyan jutott be ezekbe az intézményekbe érettségi bizonyítvány nélkül? Hogyan érezte magát a szabadon tanulás után egy szigorúbb, formális oktatási rendszerben? Kérem, sorolja fel, milyen végzettséget szerzett vagy milyen végzettség megszerzésén munkálkodik jelenleg?

Jelen cikksorozatban az iskolai tanítás (schooling) kifejezést használom arra, hogy az iskolába járást leírjam, otthontanítás (homeschooling) arra, hogy az otthoni, szülő által előírt és felügyelt tantárgy-alapú tanulást leírjam és az unschooling szót annak a helyzetnek a leírására, ahol a gyerekeket nem küldik sem iskolába és otthon sem oktatják őket. Más kontextusban, és jogi szempontból is az unschooling vagy szabadtanulás az otthontanulás (homeschooling) egyik válfaja. A válaszadók a homeschooling kifejezést gyakran ernyőfogalomként használták, amibe beletartozik a szabadtanulás is. A tisztánlátás kedvéért azonban én a homeschooling, otthontanulás kifejezéseket itt egy szűkített értelemben  fogom használni, úgy, hogy az nem vonatkozik a szabadontanulásra. Az unschooling e felmérés céljaira készített definíciója a cikksorozat első részében olvasható.

Ahogy az előző cikkben írtuk, a 75 felnőtt szabadontanuló közül 62-en (83%) végzett el valamilyen felsőfokú képzést, 33-an (44%) már túl voltak a mester diplomán vagy a felmérés idején nappali tagozaton tanultak valamilyen mester képzésen. A többiek, 29-en, akik felsőfokú tanulmányokat folytattak valamilyen speciális tudás megszerzéséért tették ezt vagy a hivatásuk gyakorlásához szükségük volt valamilyen diplomára, de nem volt szükségük mesteri fokozatra. Ahogy az előző cikkben szintén volt erről szó, a mesteri fokozat megszerzésének valószínűsége fordítottan arányos az előzőekben iskolai rendszerben töltött idővel. A teljesen unschoolingban nevelkedettek 58%-a vett részt valamilyen mesterképzésben, szemben a másik két csoportban talált 44%, illetve 29%-kal.

Ugyanakkor a teljesen unschoolingban nevelkedettek között volt a legtöbb olyan személy is, aki semmilyen felsőfokú képzést nem választott. A csoportba tartozó 24 főből 14-en tanultak valamilyen mesterképzésben és 6 fő volt az, akik semmilyen felsőfokú képzést nem választottak. Az utóbbiak rendszerint azzal indokolták a választásukat, hogy nem volt szükségük formális képzésre, hogy megtanulják azt, amit meg szerettek volna tanulni vagy hogy a hivatásuknak választott munkát elvégezhessék. Egyikük ezt írta: „Felnőttkoromban is szabadon tanulok és így fogok egész életemben. Azt gondolom, hogy ha hagyományos munkahelyet szeretnék magamnak, akkor a felsőfokú képzés az usnchoolingom organikus folytatása lehetne. Ha valaha érdeklődni fogok valami olyasmi iránt, amiről egy főiskolán jól lehet tanulni, akkor megfontolnám. Ha ezt választanám, azt is az unschoolingom részének tekinteném, hiszen az unschooling számomra annyit jelent, hogy követem a kíváncsiságomat bármerre is vezessen.” Másikuk még egyszerűbben így fogalmazott: „Felnőttként rálátok arra, hogy az unschooling segített megérteni, hogy nincs szükségem főiskolára ahhoz, hogy boldog, sikeres életem legyen.”

Az előző cikkben arról is írtam, hogy a mesterképzési programokba való bekerülés tipikus módja a válaszadóink esetében az volt, hogy közösségi főiskolára jártak – jellemzően 16 éves korban kezdve – majd az itt megszerzett pontokkal jutottak be valamelyik főiskolára. A 33 továbbtanulóból 21 fő választotta ezt a módszert. A legtöbbjük érettségi bizonyítvány nélkül került főiskolára, heten azt válaszolták, hogy leérettségiztek és hárman valamely online programban szereztek érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű papírt.

A felsőfokú képzést végző válaszadók túlnyomó többsége nem számolt be semmilyen tanulási nehézségről. Ellenkezőleg, legtöbben azt mondták, tanulási előnyük volt elsősorban magas szintű motivációjuknak, önálló kezdeményező készségüknek, önkontrolljuknak köszönhetően.

Legjobban a saját szavaik adják vissza ezeket a tapasztalatokat. A cikk fennmaradó részében a válaszokból idézek. Az idézeteket válogattam, de azok meglehetősen jellemzőek a teljes mintára, annak a két főnek a kivételével, akik nehézségekről számoltak be és akiknek a tapasztalatairól a negyedik részben lesz bővebben szó.

A válaszokból az alábbi jellemzők szűrhetők le:

(1) Bejutni a főiskolára jellemzően nem jelentett nehézséget a mintában szereplő unschoolerekenek,

(2) Az alkalmazkodás a formális oktatás elvárásaihoz általánosságban meglehetősen zökkenőmentes volt,

(3) A legtöbben előnynek élték meg a saját erős motivációjukat és fejlett önálló kezdeményező készségüket,

(4) A legtöbb panaszt a diáktársak alacsony motivációjával, intellektuális kíváncsiságával, a főiskolai társasági élet egysíkúságával és néhány esetben a tanrend vagy az osztályozási rendszer korlátaival kapcsolatban fogalmazták meg.

A válaszadók anonimitását védendő, csak a nemüket, a kérdőív kitöltésekor érvényes életkorukat és szabadon tanulásban töltött idejét adtam meg. Az idézetekből kivettem minden, a válaszadó kilétét potenciálisan felfedő részletet, különös tekintettel az intézmények nevére. A női válaszadók magas aránya a felmért minta arányait tükrözi (ld. az előző cikkben leírtakat). Elsősorban a legkevesebb iskolai vagy otthoni tanításban részesültek válaszai közül szemelgettem, és előre vettem azokat, akik soha nem jártak iskolába.

20 éves, végig unschoolingolt.

Ez a 20 éves nő már megszerzett egy bölcsész mester fokozatot, valamint egy számára ideális munkahelyet egy színházi produkcióban. 13 és 16 éves kora között közösségi főiskolára járt, elvégzett néhány tanfolyamot, majd átiratkozott egy négyéves mesterképző programra a helyi állami egyetemre. A programot két és negyed év alatt végezte el, majd summa cum laude diplomázott le. Ezt írta: „Nem volt nehéz átállnom. Nem jártam iskolába a főiskolai képzés előtt és így sokkal kevésbé voltam kiégve, mint a társaim. Az alapkészségeket (esszéírás, kutatás, stb.) nagyon gyorsan elsajátítottam. Voltak nehézségeim az időgazdálkodással, de végül sikerült megtalálnom a módját annak, hogy rendezett legyek.”

21 éves, végig unschoolingolt.

Ez a fiatalember a négyéves filozófia mesterképzés harmadik évében járt egy jó nevű kanadai egyetemre, kiemelkedő eredményekkel és filozófia doktori megszerzésére irányuló tervekkel. Így írta le, hogy hogyan került be az egyetemre: „Időpontot egyeztettem, hogy beszélhessek valakivel arról, hogy mit kell tennem, ha be akarok jutni unschoolerként. Miután röviden elmondtam ki vagyok, miket csináltam, hogyan tanultam, a férfi elolvasta az egyik írásomat, azt mondta „Nem látok egyetlen egy okot sem arra, hogy miért ne iratkozhatna be ide” majd átnyújtotta a beiratkozási nyomtatványokat.”

Ami az alkalmazkodást illeti, arról így írt: „Egy kicsit nehéz volt hozzászokni a rengeteg felszínes áttekintőhöz, amit nagyon sok bevezető órán kaptunk kézhez: nehezen viselem ha a gondolatokat nem viszik végig. Főképpen a feldolgozott anyag mélysége miatt, azt vettem észre, hogy a legjobb munkáim a 4000-es kurzusokon születtek. Mindig is szenvedélyes módon tanultam, nem szeretem megállítani az adott gondolat folyamát ameddig az el nem érte a maga természetes határát.”

24 éves, végig unschoolingolt.

Ez a hölgy, aki egy nagyon elit bölcsész egyetemen szerzett BA fokozatot így írt:

„A csoporttársaimmal ellentétben, a tanáraim nekem nagyon komoly inspirációt jelentettek. A (egyetem neve törölve)-n a tanároknak kötelező gyakorlati munkát is végezniük a területükön, így olyan emberekkel tudtam együtt dolgozni, akiket valóban érdekelt, akik valóban részt vettek a kutatott területen folyó dolgokban – legyen az tanítás, színészet, írás, rendezés, műfordítás és így tovább. Az, hogy egy ilyen gazdag tudású emberre támaszkodhattam, fantasztikusan motiváló volt. Nem olyan, amiről azt gondoltam, bárcsak előbb történt volna meg, nem olyan, amiről azt éreztem, hogy hiányt szenvedtem belőle eddigi életemben, hanem az, ami a négy iskolai évem alatt adott inspirációt.”

Az egyetemi idejének egy adott pontján az idézett fiatal hölgyet felkérték, hogy moderáljon egy megbeszélést, amelyen a diákok a kurzus oktatójának fogalmaztak meg visszajelzéseket. Így írt a tapasztalatairól: „Rájöttem, hogy azt akarták, a tanár mondja meg nekik, mit kell gondolniuk. Egyikőjük azt mondta: „Az lenne a jó, ha megmondaná, hogy hogyan gondoljunk a Macbethre”, egy másik „Azt szeretném, ha megmondaná, hogy hogyan készítsük el a Sötétség mélyén esszénket” és így tovább, és így tovább. Soha előtte nem merült fel bennem, hogy megkérdezzem valakitől, hogy mit gondoljak arról, amit olvasok.”

Ugyanez a válaszadó írta, hogy a főiskola alatt legjobban neki a normális, vegyes korúakkal  való társadalmi érintkezés hiányzott, az olyan emberekkel akik nem vele egykorú diákok. Hogy ezt pótolja, csatlakozott egy helyi unitárius gyülekezethez és ott hittantanárként dolgozott.

24 éves, végig unschoolingolt.

Ez a hölgy, aki az interjú készítésekor nappali tagozatos diák volt a bölcsészkar mesterképzésén, így írt: „16 éves koromban kezdtem el rendszeresen közösségi főiskolára járni és nagyon élveztem minden pillanatát. Egyáltalán nem éreztem, hogy bármihez alkalmazkodnom kellett volna. Az első pszichológia órám után – ez volt az első alkalom életemben, hogy jegyzetelnem kellett – egyből hazamentem és begépeltem, összerendeztem a jegyzeteimet. 18 éves koromig behallgattam néhány kurzusra. A közösségi főiskola elfogadta a bizonyítványommal együtt a diplomámat is. Mindkettőt magam állítottam ki és a szüleim írták alá. Az érdeklődési körömet és a tanultakat kurzusokká és tantárgyakká alakítottam és felsoroltam hozzá az elmúlt négy évben olvasott könyveket.”

„Amikor aztán elkezdtem egyetemet keresni, a döntésem, miszerint nem akarok hivatalos SAT bizonyítványt, minimálisan volt hatással az iskolaválasztásomra. Az egyik egyetem elutasította a SAT bizonyítvány nélküli jelentkezésemet annak ellenére, hogy írtam nekik egy levelet, amiben leírtam az elmúlt 3 évem főiskolán elért sikereit. Olyan egyetemet választottam, ahol megengedték, hogy SAT vizsgák nélkül megkezdhessem az első szemesztert részidős diákként, majd innen lépjek tovább a teljes programban résztvevő diák státuszba.”

24 éves, végig unschoolingolt.

Ez a hölgy, aki kitűnővel diplomázott le egy válogatott magánfőiskolán, majd beiratkozott a mesterképzésre így írt: „Nem csak hogy felvettek, de betettek egy nagyon erős csoportba az első évfolyamon. Nagyon furcsa volt „rendes” iskolába járni, különösen az volt ebbe a csoportba járni. Hosszú órákat töltöttem tanulással, házi feladattal – sokkal többet mint a csoporttársaim. Aztán, miután az első félév után kitűnőre vizsgáztam mindenből, elkezdtem lazítani, rájöttem, hogy túl keményen dolgozom. Megtanultam hát úgy tanulni, ahogy a csoporttársaim tették: a vizsga előtt bebiflázni mindent. Továbbra is kitűnő voltam, de alig kellett valamit csinálnom. Végül megtanultam egyensúlyban tartani a két végletet: elmerülni abban, ami érdekel és bebiflázni azt, ami nem érdekel. Nem volt kemény, inkább csak elkezdtem mélyen értékelni a tényt, hogy nem kellett iskolában töltenem az egész eddigi életemet.”

„Egyértelműen egy fajta (társas életbeli) váltás volt nekem a főiskola. Engem nem érdekeltek a nonstop partik, az ivás eszméletvesztésig, így az első két évben elég magányos voltam, mindössze néhány barátom volt. Az utolsó évben elkezdtem én is iszogatni és partikra járni, így egy kicsit kevésbé lógtam ki és több „barátom” lett. Rájöttem, hogy ez a hivatalos módja annak, ahogyan az ember megéli a társas kapcsolatokat a főiskolán – és ez nagyon idegennek tűnt nekem, nem egy olyan őszinte útnak, amelyen a hosszan tartó kapcsolatok születhetnének. Kijőve az iskolából, visszatérhettem ahhoz, ahogy mindig is működtem és ahogy – láss csodát! – mások is működnek: a munkám által találkoztam új barátokkal, a színházakban, ahol dolgoztam, más barátokon keresztül vagy kávézókban.”

29 éves, végig unschoolingolt

Ez a hölgy, aki szépművészeti BA diplomát  szerzett egy főiskolán ezt írta: „Nekem volt gimnáziumi bizonyítványom. Jóval nagyobb kihívás lett volna enélkül, de így számomra a váltás logisztikailag nagyon egyszerű volt. Annak ellenére, hogy teljesen szabadon tanulva nőhettem fel, édesanyám magániskolaként regisztráltatta a házunkat és így a papírom „normálisnak” tűnt a nyilvántartásokban.

16 és 19 éves korom között részidős közösségi főiskolai hallgató voltam, majd átmentem egy négyéves suliba, ahova három évig jártam mielőtt megszereztem volna a kitűnő diplomámat 22 évesen. Imádtam a főiskolát  – az egyik legkielégítőbb, legfókuszáltabb időszak volt ez az eddigi életemben. Amikor elkezdtem a közösségi főiskolát, fiatalabb voltam a többi diáknál és féltem, hogy lemaradok, de nem így lett. Nem szerettem a teszteket – mai napig nagyon izgulok, ha tesztet kell írni -, de a legtöbb tesztet kitűnővel elvégeztem és magas átlaggal diplomáztam.

„Gyerekként megértettem, hogy mi nem illeszkedünk be a társadalmi keretek közé és ezt időnként mind a gyerekek, mind a felnőttek jó adag szkepticizmussal kezelték. Anyám hatalmas önbizalma ellenére, bennem voltak kétségek afelől, hogy képes leszek-e majd megállni a lábamon a „való életben”. A fősuli volt az első alkalom az életemben, amikor szembe kerültem az ismeretlennel és rájöttem, hogy jó eséllyel rendben vagyok.”

30 éves, végig unschoolingolt

Ez a férfi 16 éves korától kezdődően egy helyi állami főiskolán hallgatott tantárgyakat, majd átjelentkezett egy kis magániskolába, ahol elvégezte az alapképzést természetvédelmi és ökológiai szakon. Ezt követően mester fokozatot szerzett egy állami egyetemen és elvégzett egy évet a PhD programból egy másik állami egyetemen, majd betegsége miatt tanulmányai felfüggesztésére kényszerült. Ami a beilleszkedést illeti, nem írt nehézségről a tanulással kapcsolatban, de az értékelési rendszer korlátozása zavarta. Ezt írta: „Még a  […] főiskola elvárásmentes környezetét is fojtogatónak éreztem (pl. a perverz jegyrendszer, ami azt a célt szolgálta, hogy a saját érdeklődési irány helyett a prof által kedvelt és elfogadott irányba kutakodjunk – olyannyira, hogy az már szinte kizárta a tapasztalati tanulást; vagy pl. a tanulás, a tanultak alkalmazása helyett a kézzelfogható főiskolai termékekre helyezett hangsúly), és az egyetem még sokkal rosszabb volt (nem csak a formálisabb és strukturáltabb oktatási elképzelések miatt, hanem az alacsonyabb színvonalú oktatási lehetőségek miatt).” Ennek ellenére, amint betegsége megengedi, folytatni szeretné a PhD programot – mert minden vágya, hogy a biodiverzitás megőrzésén és visszaállításán tevékenykedjen.

32 éves, végig unschoolingolt

Ez a nő ma már maga is anya, aki éppen a gyerekei szabadon tanulását fontolgatja, így írt:

„Elvégeztem egy sürgősségi orvostan tanfolyamot és volt pár bizarr állásom amíg fel nem térképeztem a főiskolai lehetőségeimet, kiválasztottam az iskolát, ahol tanulni szeretnék és benyújtottam a jelentkezésemet. Az alapképzés alatt legnagyobb részt ösztöndíjas voltam, amit a portfóliómnak és a felvételi beszélgetésnek köszönhetek. A főiskolai jelentkezés nem volt bonyolult, bár nem volt hivatalos érettségi bizonyítványom, de voltak SAT eredményeim és gimnáziumi bizonyítványom, amit Anya készített az unschooling naplóiból.

Emlékszem, iszonyú türelmetlen voltam az első egy-két évben. Az órák amikre beiratkoztam nem igazán jelentettek kihívást és már alig vártam, hogy felvehessem a szakmai tárgyakat.

A főiskola jó volt, de emlékszem, sokkolt amikor megtudtam, hogy a diákok nagy részének semmilyen más elfoglaltsága nem volt a tanuláson és a partizáson kívül. Én magamat tartottam el a négy év alatt, rendszerint legalább két munkahelyem volt, miközben a minimálisan elvártnál jóval több tárgyat teljesítettem, hogy időben le tudjak diplomázni. A harmadik évtől aztán teljes állásban dolgoztam a helyi újság kreatív osztályán és itt maradtam diplomaszerzés után is.”

35 éves, végig unschoolingolt.

Ez a nő egy kis modern főiskolán szerzett alapdiplomát, majd mester fokozatot. Így írt a tapasztalatairól: „A főiskola alatt végig ellenérzésem volt azokkal a diákokkal, akik nem tanultak, nem készültek, még a számomra kevésbé érdekes órák esetében is. Azt hiszem a neveltetésem miatt egyszerűen nem értem meg, hogy miért megy oda valaki, ha nem akar részt venni. Ezt borzasztó frusztráló volt látnom. Mivel mindig magam döntöttem arról, hogy mit szeretnék tanulni, és bár ez a konkrét döntés most azt is jelentette, hogy részt kellett vennem néhány számomra érdektelen órán, mindig tudtam, hogy mi az, ami tanulásra sarkall, miért vagyok itt. Idővel aztán rájöttem, hogy ezek a diáktársaim egy drasztikusan különböző viszonyt ápolnak a tanulással és az iskolával.”

19 éves, második osztályt követően végig unschoolingolt

Ezt a fiatal nőt diszlexiával diagnosztizálták második osztályban és mivel rosszul érezte ott magát, szülei kivették az iskolából. Szabadon tanulóként a maga tempójában, a maga módján tanult meg olvasni. Később további tanulási nehézségeket is találtak nála, de ezek nem tartották őt vissza. Két utolsó évében közösségi kollégiumi tanfolyamokon vett részt, majd átiratkozott egy alapdiploma képzésre egy kicsi, jó hírű bölcsészettudományi főiskolára. Ezt írta: „Beiratkoztam a … főiskolára, ahol éppen most végeztem el az első évfolyamot. 3,9-es volt az átlagom (a maximális 4-ből[1]) és ősszel innen folytatom.

Azt hiszem, az unschooling valójában sokkal jobban felkészített engem a főiskolára, mint a társaim nagy részét, mert már addigra jócskán volt tapasztalatom arról, hogy hogyan tanuljak magamtól. Tudtam, hogyan motiváljam magam, hogyan osszam be az időmet, hogyan végezzek el – a legtöbb hagyományos diáknak szokatlanul – strukturálatlan feladatot. Amíg a legtöbb évfolyamtársam küszködött a határidőkkel és rendszeresen el is bukta őket, nekem sikerült mindent időre megcsinálni, hála annak, hogy egész életemben önállóan tanultam. Tudom, hogyan kell magam megértenem, kitalálnom dolgoknak és hogyan keressek segítséget, amikor szükségem van rá. Bár az elején voltak nehézségeim, azok mindössze a tanulási problémáim miatt voltak. Az iskolai év végére, felülkerekedtem a nehézségeimen és jó átlaggal végeztem el a sulit. Jelenleg az angol alapdiplomámon dolgozom a … főiskolán, ezt követően pedig azt tervezem, hogy továbbtanulok és elvégzem a bölcsészettudományi mesteri fokozatot is.”

24 éves, második osztályt követően végig unschoolingolt

Ez a férfi, a többiekhez viszonyítva sokkal inkább érezte azt, hogy meg kellett vívnia akadályokkal, hogy bejusson a közösségi főiskolára, ami aztán ugródeszka lehetett egy erős állami egyetemen zajló alapképzéshez – de ezek az akadályok nem a tanulással voltak kapcsolatban. Így írt: „Először nem is akartam főiskolára járni. Amikor 2005-ben elvégeztem az otthontanulást/unschoolingot, már két éve egy edzőteremben dolgoztam, bérleteket árultam. Végül csak úgy döntöttem, hogy főiskolát szeretnék végezni, így beiratkoztam a helyi közösségi főiskolára. Elég nehéz volt bejutni érettségi bizonyítvány nélkül, és el kellett mennem a megyei oktatási hivatalhoz, hogy kapjak egy bizonyítványt arról, hogy otthontanulóként elvégeztem a 12. évfolyamot. Egy halom bürokratikus aktatologatás után végül elfogadták. Mivel semmilyen sztenderd vizsga bizonyítványom nem volt, felvételiznem kellett a főiskolára. Onnantól kezdve, hogy ezzel is megvoltam, már egy teljesen átlagos diáknak tekintettek.

A közösségi főiskoláról 4.0-ás átlaggal jelentkeztem át a … Egyetemre, ahol szintén 4.0-ás átlaggal végeztem el az alapképzést. [2]Nemrég végeztem el a mesterképzést a … Egyetemen.”

24 éves, második osztályt követően végig unschoolingolt

Ez a hölgy, aki egy nagy állami egyetemen végezte el az alapképzést, így írt: „Van egy alkalmazkodási időszak, amikor az „unschoolingról” valaki átvált a „schoolingra”, ugyanakkor ott van annak a hatalmas pozitívuma, hogy nem utálod még az iskolát, nem égtél még ki, hanem szereted, sőt akarod a tanulást.”

Ugyancsak ez a válaszadó írta, hogy szinte csak kitűnő osztályzatokat kapott és ösztöndíjas lett a jogi karon, majd hozzátette: „Nem azért írom ezeket, hogy bebizonyítsam, hogy az unschooling működik. Végig amíg unschoolingoltunk, rengeteg kritikát, piszkálódást kaptunk a barátainktól, a rokonainktól, idegenektől egyaránt. Így most, valóban jól esik, hogy van bizonyítékom rá, hogy az unschooling egy legitim módja a nevelésnek – sőt szerintem a nevelés kívánatos módja.”

26 éves, második osztályt követően végig unschoolingolt

Ez a hölgy, aki summa cum laude diplomázott le egy válogatott diákokat fogadó bölcsészettudományi főiskolán, így írt: „Az átmenet számomra nehéz volt, nem a tanulnivaló miatt, hanem mert azt éreztem, hogy be vagyok zárva egy adott rendszerbe. A főiskolai kereteket rettenetesen szűknek éreztem. Gyakorlatilag folyamatos frusztrációban telt az életem annak köszönhetően, hogy még a legjelentéktelenebb esetekben is meg volt mondva, hogy mit kell csinálni, pl. hogy mely órákat mikor kell hallgatnom. Hosszú évek óta magam döntöttem erről és azt éreztem, hogy annak feltételezése, hogy nem tudom, milyen tanulmányokra vagyok készen, mélységes tiszteletlenség velem szemben. Szinte a teljes első évem ráment arra, hogy ezt elfogadjam. Végül arra jutottam, hogy ez is az én választásom volt és dönthetek úgy, hogy megváltoztatom, ha valóban ezt akarom. Soha nem éreztem olyan jól magam a főiskolán, mint amiről sokan beszámolnak és fele olyan szabadnak sem mint az azt megelőző vagy az azt követő időszakokban.” A válaszadó ezt követően egy orvosi egyetemre iratkozott be és erről már azt nyilatkozta, hogy sokkal jobban érzi itt magát köszönhetően a klinikai munka életközeliségének.

35 éves, negyedik osztályt követően végig unschoolingolt

Ez a hölgy, aki egy nagyon elit bölcsészettudományi főiskolán szerezte meg a diplomáját így írt: „Nyolc főiskolára jelentkeztem és mindegyikbe fel is vettek, még 1995-ben. Mind a nyolc főiskolán részt vettem felvételi elbeszélgetésen, a legtöbbnél én voltam az első otthontanuló/usnchoolingoló jelentkező. Néhány helyen azt mondták, hogy a felvételi beszélgetés alapján vettek fel, ahol kiderült számukra, hogy ’meglepően’ eszes és jó beszédű vagyok. SAT és ACT bizonyítványokat is szereztem – ráadásul nagyon jó eredménnyel -, ami valószínűleg ellensúlyozta a bizonyítványok hiányát.”

„Az átmenet meglehetősen könnyű volt, a honvágyamat leszámítva. Azt hiszem a főiskola sokban hasonlít az unschoolingra: olyan órákat veszel fel, amik érdekelnek, a munka nagy részét egyedül csinálod meg, te felelsz azért, hogy időre elvégezd. Egyszóval te felelsz a saját tanulásodért!”

A … főiskoláról IT és matematika diplomát szereztem. Ez szerintem bizonyít valamit: ötödik évfolyamtól kezdődően soha nem vettem részt semmilyen formális matematika képzésen, mégis végül én korrepetáltam a többi diákot a Calculus 1, 2 és 3-ból[3], nem volt számítógépem a főiskola előtt, de végül információtechnológiából diplomáztam, nagy programokat írtam és beprogramoztam a saját robotomat.” Ez a személy végül mesterdiplomás ápoló lett, gyakorló ápolóként dolgozik és a felmérés idején a doktori cím megszerzését mérlegelte.

32 éves, hetedik osztályt követően végig unschoolingolt, előtte részben iskolai, részben formális otthoni oktatás

Ez a hölgy, aki egy Borostyán Ligás egyetemen szerzett diplomát, a felmérés idején unschooling édesanya, jóga oktató és jógaterápiát tanuló diák volt. A főiskolai felvételről és a beilleszkedésről így írt: „Amikor 15 voltam, be akartam iratkozni a közösségi főiskolára. Abban az időben az otthontanulók dupla beiratkozása nem volt túlságosan elfogadott, így azt mondták, hogy érettségiznem kell a felvételihez. Bár azt hiszem a szüleimet ezt eléggé elkeserítette, ez később nagy segítség volt, hiszen így legalább volt rendes papírom arról, hogy a jártam valamiféle gimibe. Ezzel együtt, ma már visszautasítok minden sztenderdizált tesztet (mert nem hiszek abban, hogy azok mérnék a képességeket vagy a tanulást), így előbb elvégeztem a kurzusokat a közösségi főiskolán és azután jelentkeztem át egy másik főiskolára (egyes főiskolák elfogadják a kétéves kurzusokat a SAT vagy ACT vizsga helyett). 2003-ban szereztem meg a pszichológusi diplomámat a … (borostyánligás egyetem) egyetemen. Úgy vélem, az unschooling segített alkalmazkodni a főiskolához, annyira hozzá voltam szokva ahhoz, hogy azt tanuljam, ami engem érdekel, hogy teljesen természetesnek tűnt, hogy olyan órákat vegyek fel, amik érdekelnek engem. Az unschooling egyik alapfeltevése éppen az, hogy ha egy gyereknek van egy célja, akkor meg fog tanulni mindent amire szüksége van ahhoz, hogy azt a célját elérje. Például én nem szeretem a matematikát, de tudtam, hogy kell majd tanulnom azt is a diplomához. Így hát megtanultam.”

————————————————————————————————————————-

Ahogy a felmérésről szóló első posztban már megjegyeztem, óvatosaknak kell lennünk a felmérés eredményeinek értékelésekor. Szükségszerűségből – mivel nem volt módunk arra, hogy részvételre kötelezzünk embereket – a figyelembe vett minta olyan felnőtt unschoolerekből áll, akik maguk döntöttek úgy, hogy megválaszolják a kérdéseinket, és lehet, hogy ezek az unschoolerek az átlag unschoolernél boldogabb gyerekkorral bírtak és szívesen osztják meg a tapasztalataikat másokkal. Ezzel együtt, a legkevesebb amit a fentiek alapján kijelenthetünk, hogy a felsőoktatás lehetősége egyértelműen reális lehetőség a szabadon tanulók számára. Azok, akik főiskolára akarnak menni és megteszik a szükséges lépéseket, semmilyen leküzdhetetlen nehézséggel nem szembesülnek sem a felvételkor, sem az ottani elvárások teljesítésekor. Mi több, a válaszokban feltalálható hasonlóságok még ebben a viszonylag heterogén mintában is rámutatnak valamilyen, a csoportra jellemző tapasztalásra. A felsőoktatásban továbbtanuló felnőtt, unschoolerek, jól tudták, hogy miért tanulják éppen azt, amit tanulnak, nem akarták elpocsékolni az idejüket, úgy tűnik keményebben dolgoztak és jobban teljesítettek, mint az iskolában nevelkedett társaik. És általánosságban kijelenthető, hogy az előzőleg megtapasztalt, maguk irányította életmódjuk és tanulásuk miatt előnyben érezték magukat a többiekhez képest.

[1] a fordító megjegyzése

[2] max. 4.0 átlag szerezhető https://en.wikipedia.org/wiki/Academic_grading_in_the_United_States

[3] főiskolai matematikai kurzus az USAban, diferenciál és integrálszámítás, törtek, számsorok, logika

Az eredeti cikk itt található. A fordítás a szerző engedélyével készült.

Az eredeti cikk szerzője Peter Gray, Ph.D., a Boston College kutató professzora, a Free to Learn (Basic Books, 2013) és a Pszichológia (Worth Publishers, 7. kiadást megért felsőoktatási szövegkönyv) szerzője. Komparatív, evolúciós, fejlődés pszichológiai, és pszichopedagógiai kutatásokat vezetett és publikált. Tanulmányait a Columbia Egyetemen végezte, biológia Ph.D. fokozatát a Rockefeller Egyetemen szerezte. Jelenlegi kutatásai és írásai elsősorban a gyerekek természetes tanulására és a játék élethosszig ható értékére fókuszálnak. A saját játékai közé nem csak a kutatásai és írásai tartoznak, hanem a hosszú távú biciklizés, kayakozás, erdei síelés és a növénytermesztés. Honlapja értékes információforrás azoknak, akik az iskola természetes alternatíváját keresik.