Posted by on okt 10, 2015 in Választások |

A gyerek baseball edzésre vagy úszás oktatásra ráncigálása ma már gyakorlatilag a szülői szerepre való felkészültség igazi bizonyítéka. Számtalan oka van annak, amiért a szervezett rekreációs alkalmakat a gyerekek élvezik: szeretik az adott sportágat vagy magát a gyakorlatot, élvezik a barátokkal töltött időt, a fejlődés jelentette elégtételt, stb.

De nem mindig ez a helyzet. Van olyan, hogy az ellenállásuk több mint a tevékenységek közötti váltás kihívása. Van olyan, hogy rájönnek, mégsem élvezik annyira az adott tevékenységet, mint azt eleinte gondolták. Tényleg nem akarnak elmenni.

Ez a szülőket is feldúlja. A gyerek ajtón való kiráncigálása egyik fél számára sem mókás. A szülők ilyenkor attól félnek, hogy ha most hagyják őket feladni valamit, akkor a jövőben majd mindig feladják majd, ha kicsit keményebbre fordulnak a dolgok. Vagy egyszerűen a pénz miatt nem örülnek neki „Kifizettem tíz alkalmat, azt járd le, aztán ha nem akarod, nem muszáj járnod” Elsőre egy értelmes kompromisszumnak hangzik. Elsőre.

Megtalálni az igazit

Lépjünk vissza egy pillanatra. Mi az automatikus szülői reakció arra, amikor egy gyerek érdeklődést mutat valamilyen sport vagy tevékenység iránt? Általában az, hogy megkeresik a legközelebbi csoportot és beíratják.

A szabad tanulással azonban a célunk a gyerek tanulása és jólléte. Így ahelyett, hogy a választásunkat a saját kényelmünk diktálná, gondolhatunk magunkra mint a gyermekünk társára, aki segít nekünk megtalálni a számukra igazi ballett stúdiót vagy karate dojo-t vagy futball klubot.

Fontos különbségtételről van szó, mert a tevékenység hangulatát nagyon is meghatározza annak a felnőttnek a stílusa, aki vezeti az edzést. Mielőtt mindent megteszünk, hogy a gyerekünk alkalmazkodjon és beilleszkedjen a legközelebbi stúdió vagy dojo csapatába, lehetünk a partnerük és ahol lehet, segíthetünk megtalálni azt a csoportot, amelyik jobban illik az ő személyiségükhöz és céljaikhoz.

Mit tanulnak abból, ha feladják

Feladni valamit legalább annyi tanulást tartogat mint elkezdeni valamit. Ez egy másfajta nézőpont, ugye?

Hagyományosan a feladás egyenlő a bukással. Ha abbahagysz valamit, mielőtt az véget érne, elbuktad. Ez a hit van a „járd le azt a tíz alkalmat”-típusú kompromisszumok mögött. De mi is a cél? Ha a gyerek minden héten boldogtalan az edzésen, akkor előbb-utóbb meg fogja utálni magát a tevékenységet is. Az lenne a célod, hogy bizonytalan ideig leállítsd őt a balletről vagy az úszásról? Ha már kifizettél 100 dollárt a ballett órákra és még csak a felét járta le, miért ne néznél a maradék 50 dollárra úgy mint a jövőbeli ballett iránti nyitottságuk megőrzésére tett befektetés?

A szabad tanulással kapcsolatos számtalan gyönyörűségek egyike, hogy a gyerekeknek van idejük felfedezni a világot, számtalan tevékenységen keresztül. De ha mi ragaszkodunk ahhoz, hogy „fejezzék is be, amit elkezdtek”, azt fogják megtanulni, hogy addig bele ne kezdjenek valamibe ameddig nem ezer százalékig biztosak benne, hogy élvezni fogják. A félelem attól, hogy beleragadnak valamibe, amiben nem érzik jól magukat, elnyomja az újjal szemben táplált kíváncsiságukat. Ennyivel is kevesebb tanulás.

Vagy talán azon aggódunk, hogy ha a gyermekünk most kilép, feladja, abbahagyja akkor a jövőben majd mindig így tesz ahelyett, hogy felvenné a kesztyűt és szembenézne a kihívásokkal. Egy újabb félelemből származó gondolat. A mai választásaik nem jelzik előre az életben meghozott választásaikat. A mai választásaik megtanítják nekik, hogy lehet választani. Arról nem is beszélve, hogy a nem motiváló, nem inspiráló kihívások nem e legmegfelelőbb kihívások a gyermekeink számára. Ezt is olyan jó megtanulni!

Az évek során a szabadon tanuló gyerekek rengeteg tapasztalatot szereznek arról, hogy hogyan próbáljanak ki valami újat, hogy a választott módszerek elvezetnek-e a céljaikhoz. Ebben a folyamatban lesznek olyan újdonságok, amelyeket élvezettel csinálnak majd és lesznek olyanok, amelyeket nem. Ezzel jobban megértik majd, hogy mikor érdemes kiállniuk a választásuk mellett és mikor jobb nekik, ha feladják és továbblépnek.

És minden egyes alkalommal, amikor feladnak valamit, tanulnak belőle. Megtanulják azt, hogy milyen érzés feladni valamit. Hiányzik-e nekik az a tevékenység? Mennyire? Mi hiányzik belőle? Mihez kezdenek a felszabadult idejükkel? Jobban élvezik-e a szabad idejüket mint a foglalkozást? Vagy éppen kevésbé? Annyi mindent lehet így tanulni!

A kilépés pedig nem egy életre szóló döntés. Később, ha már jobban megértik a környezetüket, még mindig választhatják azt, hogy visszamennek.

Azok a gyerekek, akiknek megvan a szabadságuk, hogy sok mindent megismerjenek és aztán elengedjék azokat a dolgokat, ami már nem érdekli őket, nem fogják kudarcként megélni később sem, ha abbahagynak valamit. Ehelyett inkább tapasztalatként fogják fel a helyzetet, amiből megismerhetnek egy keveset arról a bizonyos dologról és jó sokat a saját működésükről.

Abbahagyni egy tevékenységet nem jelenti a tanulás feladását

Attól még, hogy egy szervezett foglalkozásból kimarad valaki, nem kell feltétlenül abbahagynia az adott téma megismerését. Mi van, ha tényleg nem szeretik az úszóedzéseket? Ha azt szeretnéd, hogy élvezzék az úszást és biztonságban érezzék magukat a vízben, találd meg azokat a módokat, ahogyan valóban élvezik a vizet és merüljetek el azokban egy időre. Vízi élményparkok? Strandolás? Tóba ugrálni a stégről? Ökörködni a kerti medencében? Nyisd meg magad a víz élvezetének úszóedzésen túli számtalan módjára.

Csatlakozni, majd kiszállni adott foglalkozásokból sokkal inkább arról szól, hogy a gyerekeink hogyan fedezik fel a világot – azokat a tevékenységeket, környezeteket, amelyek felkeltik a kíváncsiságukat és örömet okoznak nekik. És ez lesz az, ahol a tanulás megtalálható. Ha megtalálják azt, ami igazán érdekli őket, kihívásokon keresztül is kutatni fogják. Ezt a fajta tántoríthatatlan elkötelezettséget nem kell úgy tanítani, hogy mindenben, amit tesznek, megköveteljük. Inkább segíts nekik megtalálni azokat a dolgokat, amelyeket annyira élveznek, hogy az elkötelezettségük és a tanulás spontán módon létrejöjjön.

Az eredeti cikk itt található. Köszönet Pam Laricchia-nak az engedélyért.